Miért olyan nehéz 40 felett fogyni?

Lehet, hogy régen elég volt egy kis odafigyelés, pár hét diéta, és máris lejjebb ment a mérleg. Most meg ugyanazért az eredményért mintha kétszer annyit kellene dolgoznod, arról nem beszélve, hogy amit leadsz 3 hónap múlva visszatér.

A hasi zsír makacsabb lett, gyakrabban vagy éhes, délután rád tör az édességvágy, és közben egyre kevésbé érted, hogy miért nem működik már az, ami régen működött.

Pedig nem egy újabb szigorú diétára van szükséged. Hanem arra, hogy megértsd, mi változott a testedben 40 felett, és hogyan érdemes ehhez igazítani az étkezésedet és az életmódodat.

Én ebben segítek: érthetően, szélsőséges tiltólisták, állandó számolgatás és „hétfőtől új életet kezdek” fogadkozások nélkül.

„Már megint. Ezt nem hiszem el."

Ismered azt az érzést, amikor reggel felveszed azt a nadrágot (azt, amelyiket még fel tudod venni) és kicsit szorít, de azzal vigasztalod magad, hogy frissen mosott, majd kinyúlik? És közben már tudod, hogy az egész nap erről fog szólni. Hogy szabad-e ebédelni, vagy inkább nem, mert tegnap este volt az a kis kitérő a csokis szekrény felé.

Már tényleg mindent kipróbáltál - számoltad a kalóriát, csökkentetted a szénhidrátot, kipróbáltad az időszakos böjtöt – aztán olvastad, hogy 40 felett talán mégsem a legjobb ötlet. Megvetted az edzőcipőt, és valljuk be, még mindig a dobozban van. Vagy már a szekrény aljára került, mert a puszta látványa is lelkiismeretfurdalással tölt el.

A mérleg nem mozdul. Vagy mozdul, le-fel, le-fel, de oda, ahová szeretnéd, nem nagyon.

És közben ott van a fejedben az a hang: „Miért nem tudom leadni ezt a pár kilót, amikor régen simán ment?"

Mert közben valami tényleg megváltozott.

40 felett a hormonális változások, az izomtömeg csökkenése, az alvás, a stressz és az anyagcsere változásai mind hatással lehetnek arra, hogyan reagál a tested az étkezésre, a mozgásra és a fogyókúrákra.

Ami 30 évesen működött (a kevesebb evés, a több edzés, az összeszorított fogak) az most nemhogy nem segít, hanem egyenesen visszafelé sül el. Amikor délután négykor rád tör az ellenállhatatlan édességvágy, nem biztos, hogy egyszerűen nem tudsz uralkodni magadon. Lehet, hogy az egész napos étkezésed, a stressz és az alváshiány együtt készítette elő ezt a pillanatot. A hasi zsír pedig szintén nem egyetlen ok miatt jelenik meg és marad ott makacsul.

Szóval mielőtt megint elkezdenél még kevesebbet enni és még többet edzeni, érdemes megérteni, mi történik valójában.

Én ebben segítek.

Nem még egy diétára van szükséged

Sokkal inkább egy olyan megközelítésre, ami figyelembe veszi, hogy 40 felett már nem ugyanott tartasz, mint tíz-tizenöt éve.

Olyan étkezésre, ahol nem kell egész nap azt számolgatnod, mit ehetsz, mindent grammra kimérned vagy a szénhidrátokat számolnod. Ahol nem az a terv, hogy hétfőn új életet kezdesz, aztán három hét múlva próbálod kitalálni, hol csúszott félre az egész.

A cél az, hogy megtaláld azt az étkezést és életmódot, amit a tested és a valódi életed is elbír, nem csak azt, amit három hétig tökéletesen tudsz csinálni.

Üdvözöllek – Marshall Bernadett vagyok, táplálkozásterapeuta

Olyan 40 feletti nőkkel dolgozom, akik úgy érzik, elvesztették az irányítást a testük felett. Hasi zsír, falási rohamok, állandó fáradtság és az érzés, hogy már mindent kipróbáltak a fogyás érdekében, mégsem működik semmi.

A manchesteri College of Naturopathic Medicine intézetben három éven át tanultam orvostudományt, táplálkozástudományt és természetgyógyászatot – junior orvosi szintű anatómiai tudással, valódi klinikai gyakorlattal. Ez adja azt az alapot, amiből dolgozom.

Hiszek abban, hogy nem elvenni kell a tányérról, hanem hozzáadni. A táplálkozás számomra nem tiltás, hanem a tested valódi szükségleteinek támogatása.

Nem ígérek újabb diétát. Azt mutatom meg, hogyan működik a tested 40 után, és milyen apró, egymásra épülő lépésekkel tudod visszaszerezni felette az irányítást.


Nem több akaraterő kell – hanem egy rendszer, ami a testedhez igazodik

  • Végre megérted mi történik

    Nem kell tovább minden tünetedre külön Google-keresést indítanod. Megérted, miért változott meg a tested 40 után, és mit üzennek valójában a tüneteid.

  • Nem kell tökéletesen csinálnod

    Nem kell felborítanod az életedet és nem kapsz egy újabb 27 pontos szabálylistát, amit két hét múlva feladsz.

  • Nem akaraterőről van szó

    A cél nem az, hogy minden nap harcolj az éhséggel, a sóvárgással és a mérleggel, hanem, hogy végre ne ezek irányítsák az életedet.

„A legnagyobb változás nem a mérlegen látszik"

„Eddig 12 kg-ot sikerült fogynom, és bár a folyamat nem mindig könnyű, a nehézségek ellenére sem adtam fel. A legbüszkébb arra vagyok, hogy a tanultakat sikerült a mindennapjaim részévé tennem és akkor is folytattam, amikor nehezebb időszakok jöttek."

Buru Marianna

„Már mindent kipróbáltam, mégsem jött az eredmény. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is kimerített: állandó fáradtság, önbizalomvesztés, és az érzés, hogy valamit biztosan rosszul csinálok. Detti nemcsak szakmailag felkészült, hanem érthetően és támogatóan vezet végig az egész folyamaton. Ma már tudatosan tudom felépíteni az étrendemet, és végre úgy érzem, én irányítom a testemet."

Forgács Melinda

„Korábban szinte minden délután falási rohamaim voltak, a hajhullásom pedig egyre rosszabb lett. Amit Tőled tanultam, szó szerint megváltoztatta a mindennapjaimat.
A hajhullásom látványosan csökkent, az emésztésem könnyebb lett, jobban érzem magam a ruháimban, pihentetőbbek az éjszakáim – és életemben először 28 napos lett a ciklusom. Ezt korábban elképzelni sem tudtam."

Győrffy Ágnes

Így tudok neked segíteni

  • Egyéni 1:1 együttműködés

    Ha szeretnéd, hogy végig ott legyek melletted.

    Nem kell egyedül kitalálnod, mit és hogyan változtass. A közös munka során személyesen kísérlek végig az úton: megnézzük, nálad mi működik, min érdemes változtatni, és akkor is van kihez fordulnod, amikor éppen nem megy minden tökéletesen.

    Együtt haladunk, lépésről lépésre, a te tempódban.

  • Tanfolyamok

    Ha saját tempódban szeretnél haladni

    Két online program közül választhatsz attól függően, hogy először szeretnéd megérteni, miért nem működtek a régi módszerek (ez adja az alapokat az ismert kudarcok elkerüléséhez), vagy egy komplett, lépésről lépésre felépített rendszerrel szeretnél végigmenni a változáson.

Még csak ismerkedsz velem? Kezdd valami ingyenessel

Ha még nem tudod, belevágnál-e egy tanfolyamba vagy szeretnél-e velem dolgozni, semmi gond. Kezdd azzal, hogy megérted, miért vagy állandóan éhes.

Az ingyenes útmutatómban megmutatom azt a 3 leggyakoribb okot, ami miatt 40 felett állandóan ennél, kívánod az édességet, és délutánra hulla fáradt vagy.

Ingyenes és ígérem nincs benne 14 napos káposztaleves-kúra sem.

Ha pedig olvasgatni szeretnél, kezdd itt